Testtel értés

Szimbiózis Napok 2017
2017.05.13.

szombat
14:00 - 14:30
Kisterem
Auróra - földszint (az udvarról balra)


„A Másik megértésnek” közös perspektívái az antropológiában és az aikido harcművészetében

Ebben az előadásban különös „frigyre” vállalkozunk: az antropológia megértést és értelmezést kereső attitűdjét „házasítjuk” össze az egyik modern japán harc- és mozgásművészet, az aikido azon felfogásával, mely a testhasználatban látja a másik teljessége megértésének zálogát. Az előadás csak a szükséges mértékben foglalkozik ennek a harcművészetnek a bemutatásával. A választott megközelítésben a cselekvéselmélet társadalomtudományi alkalmazása és a kultúra jelentéssel telített szövegként olvasása találkozik a testhasználat hordozta jelentések megértének igényével. Ezen keresztül pedig azzal a gondolkodásmóddal, mely egy távol-keleti kulturális-szellemi tradícióban gyökerezve, fejlődése során eljutott oda, hogy a harci technikák finomítása, a „Másik” megértését, s közös erőfeszítéssel, az egymás mellett élést szolgálhatja.

Antropológia és aikido: mindkettő középpontjában ott a „velünk nem azonos”, és feltűnő hasonlóságot mutatnak abban a tekintetben, ahogyan ezt a minőséget kezelik. Vajon ez egyszerű analógia vagy valami mélyebb, strukturális azonosság? Erre keressük a választ.

Előadó: Juhász Péter (Miskolci Egyetem).

Az előadás bővebb ismertetője: Absztrakt (PDF)

Az előadás a Zumm Aikido Egyesület és Dojo előzetes közreműködésével valósul meg.
zummaikido.hu